Tisztelt honlap látogató!
A most már hivatalosan is megalakult, immár működő Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ Demokrata Közösség)az egyetlen olyan szervezet ma Magyarországon,
amelynek tagjai úgy döntöttek, hogy vállalva MDF múltjukat, tanulva hibáikból, új néven folytatják politikai munkájukat. Biztos könnyebb lett volna felosztani a megmaradt pártvagyont,
az adósságokat nem kifizetni, szép csöndben elosonni, majd más pártokban új színek alatt tovább vitézkedni, de e közösség tagjai a nehezebb utat választva úgy döntöttek,
hogy a bajban is kitartanak egymás mellett és együtt folytatják.
A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség Magyarországon először nem pártként, hanem közösségként határozza meg önmagát, nem véletlenül, hiszen ez nemcsak formai,
hanem komoly tartalmi változást is jelent. A JESZ nem vezérelvű, hanem az európai kultúra mintájára, értékelvű közösség. Működése ennek megfelelően transzparens, átlátható.
A JESZ az első Magyarországon, amely bevezette az e-demokráciát. A társadalmat és a közösséget érintő fontos kérdéseibe, döntéseibe minden tag véleményére számít.
A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség tagjai tisztelik az ország múltját, az elődök munkáját.
Ajánlom, olvassa el a szervezet alapszabályát és ha egyetért az alapszabályban foglaltakkal és szeretne a szervezethez csatlakozni mint tag , vagy pártolótag,
kérem vegye fel a kapcsolatot a csepeli szervezettel:
e-mail: jesz21@freemail.hu,
telefonon: +36 30 343 6467,
vagy személyesen minden hétfőn 17-19 óra között a JESZ székházban Karsai Miklós elnökkel. Cím: 21. ker. Kossuth Lajos u. 115. (víztoronynál)
JESZ Demokrata Közösség Alapszabálya
JESZ Demokrata Közösség tagbelépési nyilatkozat
JESZ Demokrata Közösség pártolótag belépési nyilatkozat
|